2013. augusztus 16., péntek

Interjúk

Üdvözlet mindenkinek!

Tudom, már nagyon régóta jelentkeztem, de őszintén bevallom, pihentem egy kicsit. Nagyon örülök, hogy drága szerkesztőtársam, Vacak, levett némi terhet a vállaimról. Így, ennek az örömére a napokban néhány változtatást rendeltünk el.
Az ajánlókat/kritikákat mostantól csak Vacak viszi. Én az interjúkat vállaltam. Szóval, az én nevem mától az interjúknál látható.
Mint látjátok, a várólistáról levettem az interjú alanyok nevét, mivel némelyiknek sehol sem találtam az email címét, ahol fel tudnám tenni a kérdéseimet. Részben, azért írom ezt a bejegyzést, hogy ezen kicsit finomítsak.
Aki szeretné, hogy a kedvenc íróját/bloggerináját faggassam, az a bejegyzés alá írja le a blogger nevét, blogja/blogjai linkjét, illetve, ha lehet, akkor az email címét. Ha nincs ott, akkor az is írjátok le, mert akkor megpróbálom valahonnan kideríteni.:)
Ha azt szeretnéd, hogy a blogon a kérte című aláírásnál névtelen legyen, az erre az email címre írjon: mollysblogs@indamail.hu
Előre is köszönöm! Természetesen lesznek más interjúk is, azaz olyan személyekkel is készülök interjút készíteni, akiket én választok.


Remélem, minél több személyt soroltok fel.:)


Ölel titeket:
Molly

4 megjegyzés:

  1. Szia Molly!
    Én szeretnék interjút kérni, a kívánt tudnivalók pedig itt vannak hozzá. :)
    Blogger neve: Vivian Leite
    Blogja: Bring me to life
    Blogja linkje: http://egyfolytabanmegyektovabb.blogspot.hu/
    E-mail címe: deveczvivien@citromail.hu
    És én kifejezetten szeretném, ha tudná az illető, hogy én kértem az interjút. :)
    Előre is nagyon köszönöm!
    Puszi, Nomi.

    VálaszTörlés
  2. Drága Molly!

    Ha nem túl megterhelő a számodra ajánlanék egy személyt, akinek imádom az írásmódját! :) Ez a személy nem más, mint szerecsendio. A blogja a I know I am not alone címmel rendelkezik. Itt meg is találod:
    http://iknowiamnotalone1.blogspot.hu/ Az e - mail címe pedig itt van: biro.kinga@gmail.hu Drága annyit még muszáj elmondanom, hogy a írónő jelenleg nyaral így nem rögtön fog válaszolni, mivel külföldön tartózkodik. De biztos vagyok benne, hogy amint visszatért visszaír Neked. Egy kis meglepetés lesz a számára és előre is nagyon köszönöm a kedvességedet, ha elvállalod, hogy kérdéseket tégy fel Neki. Nagyon köszönöm, hogy szakítasz időt a kérésemre! <3
    Millió puszi és megannyi ölelés:kriszty96 <3

    VálaszTörlés
  3. Drága kriszty96!
    Én köszönöm, hogy ajánlottad szerecsendiot.:) Hát...remélem, hogy meglepem vele. Igazán nincs mit, ugyanis ÉRTED és ÉRTE bármit, mert bennetek 100%-os a bizalmam. Sokat segítetek a kedves szavaitokkal és kedvességetekkel.
    Hatalmas ölelés és millió puszi<3

    VálaszTörlés